Az első és második rész után most az önmagunk felé tanúsított tiszteletről és őszinteségről elmélkedtünk.  A beszélgetés folytatódik Kövesdi Krisztivel. – Interjú 3. rész.

Á: Hogyan kezeled azt, amikor egy évnyi munka után kiszakadsz ebből a valóságból és egy teljesen más valóságba kerülsz és 3 hétig abban vagy? Hogyan követi le a lelked a változást?

K: Három hétig könnyű benne lenni bármiben. Ha fél évig kellene egy másik országban lenned, az már nagy kérdés. Három hétig bármit meg tudsz tartani vagy akár egy hónapig is, de három hónapig már nem. Tehát, amit kérdeztél az ebből a szempontból nem releváns.

Á: Fel tudsz arra készülni, hogy azt a 3 hetet vagy 3 hónapot minél mélyebben és minél tudatosabban éld meg? Lehet erre készülni?

K: Nem hiszem. Sőt én azt mondom, hogy nem is szabad rá készülni. Azt tapasztaltam az összes utazásomnál, hogy minél inkább tudtam hagyni és minél inkább tudtam spontán lenni ezekben az utazásokban, annál nagyobb változások történtek bennem. Ezek a változások nem azonnal voltak látványosak. Egy-egy utazásnak mondjuk egy év az ideje mire kibontja saját magát. Amikor valakinek túl sok nagy utazásai vannak, akár itthon is maradhatna. Nincs ideje feldolgozni. Abban az esetben ott lelki szinten ugyanúgy nem történik sok minden, mint hogyha valaki nem jutott volna el soha.

Ide mindig is el akartam jutni.

Bali.

Á: Azt tapasztaltam az útjaim során, hogy egy nyugati turista sokszor folyton egymás mellé állítja az otthont az aktuális élményeivel, tapasztalataival. Egyfolytában összehasonlít, mérlegel. Bezzeg otthon…Nem tudnak kilépni a viszonyításból.

K: Ez azért történik, mert elhárító mechanizmusokat használunk az életünkben. Azért, hogy ne érezzük a fájdalmat, ne kerüljünk konfliktusba, kikerüljük azt, hogy szembe kelljen nézni valamivel. Így működünk alapvetően. Fájdalomkerülő emberek vagyunk. Amikor elmész egy számodra teljesen ismeretlen kultúrába, – és mindegy hogy már hányszor voltál abban a kultúrában, – az elhárító mechanizmusaid, amik itthon már elképesztően jól működnek, egyszerűen nem állják meg a helyüket. Az összes itthoni elhárító mechanizmusod megszűnik létezni. Tényleg messzire kell ehhez menni, hogy ez megtörténjen. Az ázsiai és európai kultúra között már akkora a különbség, kollektív tudattalan szinten is, ami már nem lekövethető az ego számára. Nyilván, ha fél évig vagy már egy ilyen kultúrában, ott is ugyanúgy fel fognak épülni az elhárító mechanizmusaid. Viszont, ha három hétig cseppensz át ebbe vagy egy hónapra, akkor ezek nincsenek. Az összehasonlítgatás abból jön, hogy ott áll teljesen védtelenül az ego és elkezd rettegni az ismeretlentől. És mit csinál ilyenkor? Megpróbálja saját magát visszahelyezni a saját kultúrájába és ezért elkezd összehasonlítgatni. Ez egy kapaszkodó. És addig is, amíg ő összehasonlítgat, addig sem kell azon rágódni, hogy ez a teljesen idegen kultúra ebben a teljesen lemeztelenedett állapotban mit hoz az Ő életébe. Mivel kéne az egyénnek szembenéznie?

“Lassanként elhittem, hogy ami a legmélyebben személyes és látszólag leginkább csak rám jellemző az egyben, – ha megtanulom kifejezni és másokkal megosztani – a legtöbbet mondja az embereknek.”
Carl Rogers

Á: Aki egyéni hátizsákos túrázó, két hónapot mászkál Ázsiában, mit kezdjen ezekkel az érzésekkel? Hogyan tudja ezeket kezelni? Írja le például?

K: Nagyon jó ötlet, ha leírja és naplót vezet róla. Ha hazajön, akkor ezt át lehet dolgozni. Nem elég leírni, el kell kezdeni vele foglalkozni. Mondjuk egy év alatt nagyon jó, ha letisztázza, blogot vezet erről, megmutatja másoknak, mert már ezáltal is történik egy feldolgozás. Egy más szintű, mintha az embernek ott a pszichológusa és vele dolgozik. De maga az érzelmi feldolgozás akkor is megtörténik.

Á: Az az élményem, hogy elég sok bensőséges információt írok le, olyan érzékeny tartalmat, amit még számomra is nehéz feldolgozni. Félő ezt kiadni másoknak, megmutatni magunkat, önfelvállalni, hogy ezek vagyunk mi. Ezek a gyengeségeink. A közösségi médiára is csak azokat tesszük ki, ami pozitív történik velünk. A gyengeségeinket nem merjük megmutatni.

K: Én megmerem. Például én a Facebook oldalamra, ami nem a személyes profilom, hanem az oldalam, csak olyan írásokat teszek fel, amelyek nagyon mély lelki állapotoknak az átdolgozásai, amin keresztül mentem. Tehát ebben meg tudlak cáfolni. És azt gondolom, hogy akik tényleg mély lelki dolgokkal foglalkoznak, mindenki ezen az úton megy. Mert ez az Út. Hogy merd vállalni azt, aki vagy. Merd megmutani a gyengeségeidet, legmélyebb őszinteséggel, elsősorban saját magaddal szemben. Ez nagyon értékes. Nagy stabilitást és biztonságot ad. Ha mindig titkolnom kell valamit, nem mutathatom meg, hisz mit fog szólni a világ, el fognak ítélni, meg nem kapok rá 35o like-ot, csak 2-t, akkor ez veszélyes. Ez messzire vezet, mert minél több titkolnivalóm van, annál jobban akarok alkalmazkodni a külvilághoz. Annál fontosabb, hogy a világ mit gondol. Minél fontosabb, hogy a világ mit gondol, annál inkább irányítható vagyok és annál inkább manipulálható vagyok. Akkor hol fogom én ebben élni a saját életemet? Akkor mindig valaki másnak a képére, másnak az elvárásaira szeretném formálni saját magamat.

Á: Itt jön be az egyéni felelősségünk, hogy meg merjük-e mutatni önmagunkat?

K: Azt gondolom, hogy igen.

Á: Akkor itt egy nagy vízválasztó az, hogy el merjük-e kezdeni megmutatni magunkat? Ez az első nagy mérföldkő?

K: Az igazi első nagy pont ebben, amikor elkezdem magamnak megmutatni saját magamat. Elkezdem lebontani a saját hazugságaimat. Még ott nem tartunk, hogy mik az igazságaim, csak mi az, amiben hazudok magamnak. Mi az amiben az elvárásoknak felelek meg? Hol nem vállalom fel magamat? Először magamnak kell megmutatni magamat. Ha a terapeuta például mond nekem valamit, ami nem tetszik nekem, akkor azt hogyan fogadom be? Ránézek-e arra, hogy ú tényleg, és ezen jó lenne változtatni, vagy azt mondom, hogy hát de hülye ez a terap, nem ért a munkájához, miért nem a buksimat simogatja? Aztán elmegyek máshoz és addig megyek ameddig nem találok valakit, aki mindig az én buksimat fogja simogatni és segít a saját hazugságaim fenntartásában. Ez az első nagy mérföldkő. Először mindig magamat kell magamnak vállalni. És amikor ebben már jól mozgok, akkor ebben tudom majd megmutatni magamat másnak.

Folytatjuk…

Kelet és Nyugat találkozik

Cseh Ádám Kövesdi Krisztina interjú II. rész Á: A legutóbbi ázsiai utam előtt határozott elképzeléseim voltak arról, hogy mi fog velem történni. Azt hittem, hogy minden felhőtlen lesz. Ehhez képest, az első három napom folyamatos rettegésben telt. Hogy gyomorrontást...

Felszabadulás – Az Enneagram

Tavaly végeztem el az Enneagram képzést a Mercure Consulting szervezésében. Az ott szerzett tudás sokat segített, hogy felszabadultan tekintsek önmagamra és mély megértéssel viseltessek a reakcióim iránt. Magyar Juditot és Bedő Mártit kértem meg, hogy meséljenek.Az...

Gasztro téma

A cikk megjelenését a Wasara, 100%-ban lebomló design catering eszközök forgalmazója a Kitchy Design támogatta. kitchydesign.com/wasara Rétfalvi-Kurucz Alexandra gasztro coach, üzletnyitási tanácsadó, konyhatechnológus tervező Az étel olyan nekem, mint hosszú út után...

Megpróbáltattam és meghajoltam

Tervezett idő: 3 nap, 2 éjszaka Indulás-érkezés: Regéc Tervezett út: 78 kmUgyanolyan útnak indult ez is, mint az elmúlt években. 3 nap a természetben, sátoros alvással, tűzrakással, napi  kb. 8 óra túrával, 25 km körüli teljesítménnyel. Az elmúlt hetek és hónapok...

A Kávéról

A nagybetűs Kávéról, merthogy nekem nagybetűs. Imádom. Napi max kettő, ma már inkább csak egy. Az viszont maga a mámor. Szeretem az ízét, a hatását, a bele kevert hideg tejet. A speciality vonal csak jobban elmélyítette a szenvedélyemet. Így éltük együtt az életünket...

Világmegváltás 2.0

Nagy forradalom zajlik a gasztronómiában. Eddig azt sem tudtuk, hogy léteznek lebomló étkészletek, ma meg már neves fine-dining éttermek, hotelláncok tervezik beépíteni a mindennapjaikba. A környezettudatos gasztronómia hazai képviselői közül Kriszta és Ádám...

Szembenézésről és önfelvállalásról

Az első és második rész után most az önmagunk felé tanúsított tiszteletről és őszinteségről elmélkedtünk.  A beszélgetés folytatódik Kövesdi Krisztivel. - Interjú 3. rész.Á: Hogyan kezeled azt, amikor egy évnyi munka után kiszakadsz ebből a valóságból és egy teljesen...

Mivel kezdődött? – Egy késelés története

Számomra a kihívások és a válságos időszakok mindig  lelki elmélyülést és megértést eredményeztek. Így kezdődött az önismereti történetem is.    Az eredet Éppen tíz éve, 2oo8-ban kezdődik a történet. Akkoriban az érettségire készültem és ezen kívül nem sok minden...

Üzlet mellé szól a kávé

Az előző évben végigkövettem a Business and Café Blogból Zrt-vé alakulását. Kíváncsi voltam, hogy mi visz rá két pályakezdőt, hogy kilépjenek az üzleti élet szavannájára. Milyen értékekre és motivációkra támaszkodhat egy kezdő vállalkozó? Interjú Tóth Patrikkal és...

Az út fontossága

Kövesdi Krisztinától sokat tanultam. Megmutatta, hogy mennyire fontos mélyen kapcsolódni önmagammal és megélni az érzéseimet, időt adni nekik a kibontakozáshoz. Beszélgettünk utazásról, önismeretről és arról, hogy miért visz 12 fős önismereti csoportokat a...
Share This

Tetszett?

Küldd el annak, aki értékelni fogja!