Tavaly végeztem el az Enneagram képzést a Mercure Consulting szervezésében. Az ott szerzett tudás sokat segített, hogy felszabadultan tekintsek önmagamra és mély megértéssel viseltessek a reakcióim iránt. Magyar Juditot és Bedő Mártit kértem meg, hogy meséljenek.

Az Enneagram kilenc olyan viselkedési mintát és emberi értékrendet ír le, amelyek ismeretében feltárulnak azok az életvezetési stratégiák, amelyek valamelyike mindannyiunkat jellemez. Az Enneagram emberismerettel foglalkozó tézisei minden eddiginél egyszerűbben írják le az emberi magatartás mozgatórugóit. A hidegháború éveiben a politikai életben és a titkosszolgálati munkában alkalmazta a CIA. Az Enneagram annyira jól modellezi a várható emberi reakciókat, hogy nélkülözhetetlen lett a kulcsemberek kiválasztásában. Térképet ad számunkra, hogy megértsük a különböző karakterű emberek érzelmi felépítését. 

Magyar Judit – Legfőképp Magyar Judit vagyok. Minden egyes napom része annak, amit képviselni tudok a munkámban és magánéletemben. Egy felsővezetői coachingban is értelmet nyerhet az, hogy van gyerekem, hogy váltam, hogy ápoltam haldokló hozzátartozót, hogy küzdöttem meg súlyos betegséggel, mint ahogy a kislányommal való beszélgetésekben is helyt kapnak a vezetőként és coachként szerzett tapasztalataim. Igyekszem nagyon nyitottan és önreflektíven élni az életem, és megőrizni az inspirációt önmagam és mások számára. Az Enneagram pedig a legtökéletesebb eszköz, amivel valaha is találkoztam, hogy mindez tényleg működjön.

Bedő Márta – közgazdasági diplomám nem szakmai korlát, hanem stabil alap. Enneagram karakterem nem skatulya, hanem út a szabadságomhoz. Mióta majdnem meghaltam, tudom, hogy bármi lehetséges és annak az ellentéte is. Mióta megismertem az Enneagramot, tudom, hogy mindenki másképp boldog – de nem biztos, hogy tud róla. Huszonkét Enneagramos évem van abban, hogy megtudják.

Ádám: Hogyan segíti az Enneagram az önszeretethez kapcsolódást?

Judit: Vannak egyetemes és vannak karakter jellegű dolgok. Az önszeretet, önbecsülés egyetemes jellegű dolgok. Mindenki valahol van benne, mindenkinek van dolga az önszeretettel és az önelfogadással. Hogy benned hol van? Ez a nagy kérdés. Ezt segít tisztázni az Enneagram. Ezen keresztül tudsz fejlődni. A félelmek és a kétségbeesés is ennek az állapotai.

 

Ádám: A félelmeink belső hajtóerők is tudnak lenni?

Judit: A beszélgetésnek nem célja, de azért nagyon dióhéjban foglaljuk össze. Az Enneagram három alapérzelmet, három megélési stratégiát, azaz 3×3 karaktert különböztet meg. Mindannyian valamelyik karakter egyikeként születünk. A Karakterünk egy beépített transzformátor, melyen keresztül energiához jutunk. Az Enneagram rendszerében a félelem a három alapérzelem egyike, vagyis az egyik fő hajtóerő. Három karakter is van – őket Fejkaraktereknek hívjuk – akik esetében a félelem fő hajtóerő. Náluk ez egy teremtési ciklikusság. Mindenhez társulhat a félelem és a lehetetlenség érzése. Viszont kreativitást és küzdést mozgósít. Aki ezt megpróbálja totál elkerülni, annak beszürkül az élete. Egyszerűen elfogy.

Akiktől az Enneagramot tanultam.

Judit és Márti.

Ádám: Meg kell ezt haladni?

 

Judit: Nem kell meghaladni, viszont érdemes megismerni. Hogy hogyan is működik benned az az éltető energia, ami táplálja az erődet. Ami pumpál. Ezt a belső drive-ot tudja megmutatni az Enneagram. Hadd mondjak egy saját példát: visszanézve, ha ezt tudtam volna tinikoromban, akkor nem lazább lett volna az életem, hiszen ezek a félelmek Fejkarakterkén ugyanúgy bennem lettek volna, de egészen más úgy ránézni, hogy ez egy mechanizmus, és nem a valóság. Nem azért vagyok ideges, mert erre mindenki így reagálna, hanem ÉN így reagálok. Egészen más úgy ránézni, hogy ez az én reakcióm. Ettől persze néha rosszul érzem magam, de az önbántásból már vissza tudok venni, hogy nem csináltam semmi rosszat, hanem ez a természetes részem. Egyetemistaként azt gondoltam egy-egy vizsgaidőszakban, hogy azért vagyok ennyire beszarva, mert nem tettem eleget, bezzeg a többiek ők többet tanultak. Fogadkoztam, hogy nem leszek ilyen rossz többet, mert én most rossz voltam, mert ha ennyire félek, akkor az azért van, mert nem vagyok felkészült. Tehát rosszat követtem el. Most már tudom, hogy nem így van. A felfokozott félelem, a stressz itt van bennem. Ez az ÉN energiám. Az érzés ott van, de nem bántom magam miatta. Az önbántás részt le lehet venni. Egyszerűen csak benne maradok a saját életemben.

Ádám: Benne kell maradni inkább és megélni? Tudni, hogy meg kell élnem?

Judit: Igen, benne maradni, megélni. Mindeninek a sajátját.

Márti: Szabadságot ad a tudatosodáson keresztül. Eszerint minden ami történik az életemben az belőlem fakad. Az én szabad döntésem megnyilvánulása. Nem tudsz kifordulni önmagadból. Az Enneagram támpontot ad, hogy hogyan nézz rá önmagadra. Egyszerű, csak nagyon nehéz meglátni. Meg tudod általa változtatni azt, hogy hogyan nézel rá saját magadra.

“Válj azzá, aki vagy azáltál, hogy megtanulod, hogy ki vagy.”
– Pindarosz

 

Ez vagyok én. 

Ádám: Szoros összefüggés van az Enneagram és az érzelmi intelligencia kibontakozása között?

Judit: Abszolút szoros. Persze a mérték eltérő. A tolerancia szint mindenképpen emelkedik, a többi pedig azon múlik, hogy ki mennyire nyitott. Ha azt figyeljük, hogy hogyan vagyunk magunkkal és a társas kapcsolatainkkal, akkor biztosan.

A te esetedben például az önbántást le lehet venni, a félelmet, adrenalin löketet nem. Általában kívül keressük az okokat (…ha nem megyek oda, nem történik ez velem, ha nem olyan a tanár, nem kell félnem, ha normálisabb a férjem, nem kell idegeskednem, ha hamarabb tanultam volna meg vezetni, biztos lazább lennék… stb), és elkezdünk másokat hibáztatni. Hibást keresni már egy rossz kiindulópont. Nem az érzésektől fogsz megszabadulni, hanem a következményeket nem görgeted olyan irányba, ami senkinek nem jó. Nem nyomod rá a környezetedre a saját bajodat. Ezen keresztül nem kell felesleges vitával foglalkoznotok, hanem tudtok arról beszélgetni, hogy merre lesz az előre. Ez a legnagyobb hozadéka, hogy nem nyírjuk ki a környezetünket, az emberi kapcsolatainkat és önmagunkat rossz indokok miatt

Ott van a szabadság, hogy ezt felismerjük. A lényegi kérdés: Hogy szól ez rólam? És mi  van akkor, ha a másik nem hibás ebben a sztoriban? Akkor bármi megfordulhat.

 

Ádám: Ezek szerint a társas kapcsolatokra is gyógyító hatással van?

 

Judit: Persze! A gyökere az, hogy tudom, értem, hogy hogyan reagáljak. Nagyobb szabadságfok, hogy nem a kapcsolatot dobom ki, hanem tudom hogy hogyan reagáljak. Ezáltal egy folyamatos adok-kapok helyzetet teremtek, a kapcsolat megszakítása helyett. Önmagunkat sosem ismerhetjük ki teljesen. A lépések viszont kellenek, ez egy végtelen út. Mindig egy másfajta önmagamhoz jutok általa.

Ádám: A nehézség az önismeret katalizátora. Ilyenkor van helye és ideje a mélységi önvizsgálatnak?

 

Judit: Ez megint egy gyönyörű Fejkarakter kijelentés. Persze én mélyen egyetértek vele, de ha visszaemlékszel, van hat Enneagram karakter a kilencből, akiknél a félelem, a nehézség és az önismeret nincs totál szoros összefüggésben. Persze a mélyebb önvizsgálat mindig hasznos lehet. Észrevenni, hogy milyen minták ismétlődnek bennem. Amit te is észrevettél magadon, hiszen saját mintaként azonosítottad, hogy „A nehézség az önismeret katalizátora”. Ezt magadon figyelted meg, és részévé vált az önismereti utadnak. Arra azért biztatlak, hogy maradj nyitott, és ha véletlenül más karakterű gyereked lesz, ne akard a saját mintádat egyetemes tanításként átadni neki.

 

Ádám: Hogyan jelent erőforrást az Enneagram?

 

Márti: Nekem a balesetemen keresztül megjelenítette a működési mechanizmusomat. Összetört a testem, de nagyon. Mindenki azt mondta, hogy itt a vége. Nekem mégis sikerült. Hogyan? Úgy, hogy közben nem foglalkoztam a hogyannal. Nem volt más választásom. Kikapcsoltam minden gondolatot. Nem foglalkoztam semmivel. Nem vettem tudomást arról, amit mondtak. Csak arra figyeltem, hogy életben maradjak. Ha élek, akkor kezdenem kell magammal valamit. Utólag tudatosult bennem, hogy lezártam minden negatív véleményt és jövőképet és annyira a jelenben voltam, ami így elképesztő energiát adott.

Judit: Itt van a kulcs. Tudd magadról, hogy mit engedsz be és mit nem engedsz be. Olyanokat engedj be az életedbe, ami segít. Mártinál ez valamilyen cselekvés. Nálam ez gondolati dolog.

 

Ádám: Márti, mi történik akkor, ha valaki nem a saját karakterét éli?

Márti: Nálam a baleset előzményénél ez történt. Annyira akartam alkalmazkodni egy megfelelésnek a barátnőmön keresztül. Az ő életét éltem. Nem a karakterét, hiszen azt nem lehet. Próbáltam hozzá hasonlítani, mindent úgy csinálni ahogy ő és mellé még rátaláltam egy 3-as pasira is, aki még erre rá is erősített. Aztán kezdtem eltűnni. Ettől beszűkült a létem. Annyira beszűkült, hogy egy robbanás kellett ahhoz, hogy változás következzen be a testemben. Mindenképpen visszatér mindenki a saját karakterébe. Itt válik létfontosságúvá az önismeret. Nem kell semmibe belehalni. Van egy pont, egy döntés, ahol eldönthetjük, hogy mit teszünk. Ahol tudatosan rá tudsz nézni arra, hogy egy helyzet most nem oké. Ez nem én vagyok. Onnantól kezdődik az önismeret, hogy meglátod, hogy ha ez nem te vagy, akkor felteszed a kérdést, hogy valójában ki vagy. Tudatosan észlelni kell és megérteni a jeleket. Nem szabad visszahúzódni és megalkudni.

A magyar néplélek – Forrás: Mult-kor.hu

Érdekesség: Kíváncsi voltam mit dob ki a kereső a “magyar néplélek” kifejezést beírva. Az első találatot nem tettem be…, de a második ez volt. Imádom a hadtörténelmet. Sweet. Maradhat.

Ádám: Azt mondtad, hogy a 4-es karakter, a magyar néplélek is lehetne. Ez tartalmaz egyfajta meg nem értettséget is. Ez a magyar nép sajátja?

Judit: Teljesen. Nézz csak körül. De ennek köszönhetjük azt is, hogy egyediek vagyunk. Önmagunkból táplálkozik, hogy minket úgysem értenek meg. Öntudatlanul úgy is viselkedünk, hogy ne lehessen megérteni bennünket. Népként is külső okokra vezetjük vissza, hogy miért vagyunk kreatívabbak, érdekesebbek, meg szomorúbbak. Tényleg egy nehezen értelmezhető népség vagyunk. Magunknak is. Kaptunk hozzá egy nyelvet is.

Ádám: Hogyan tudunk segíteni más embereknek az Enneagram ismeretével?

 

Judit: Azáltal, hogy nem akarom, hogy valaki más legyen, mint aki. Az én felfogásom, hogy már nem akarok úgy segíteni valakinek, hogy ki akarnám a karakteréből segíteni. Bennem leginkább azt változtatta meg az Enneagram, hogy tudom a reakcióim határait tologatni. Nem akarok megváltoztatni embereket. Abban próbálok változást elérni, hogy a helyzetük elfogadásán keresztül velük tudjak lenni abban a térben és időben, ahol változni tudnak. Segíteni másoknak elfogadni önmagukat a legnagyobb ajándék, amit az Enneagram adott. Megnyugszik tőle a lélek.

 

Magyar Juditról bővebben:

CBE Consulting

Bedő Márti oldalát pedig itt találjátok:

Enneagramm.hu

Kelet és Nyugat találkozik

Cseh Ádám Kövesdi Krisztina interjú II. rész Á: A legutóbbi ázsiai utam előtt határozott elképzeléseim voltak arról, hogy mi fog velem történni. Azt hittem, hogy minden felhőtlen lesz. Ehhez képest, az első három napom folyamatos rettegésben telt. Hogy gyomorrontást...

Az út fontossága

Kövesdi Krisztinától sokat tanultam. Megmutatta, hogy mennyire fontos mélyen kapcsolódni önmagammal és megélni az érzéseimet, időt adni nekik a kibontakozáshoz. Beszélgettünk utazásról, önismeretről és arról, hogy miért visz 12 fős önismereti csoportokat a...

Mivel kezdődött? – Egy késelés története

Számomra a kihívások és a válságos időszakok mindig  lelki elmélyülést és megértést eredményeztek. Így kezdődött az önismereti történetem is.    Az eredet Éppen tíz éve, 2oo8-ban kezdődik a történet. Akkoriban az érettségire készültem és ezen kívül nem sok minden...

A Kávéról

A nagybetűs Kávéról, merthogy nekem nagybetűs. Imádom. Napi max kettő, ma már inkább csak egy. Az viszont maga a mámor. Szeretem az ízét, a hatását, a bele kevert hideg tejet. A speciality vonal csak jobban elmélyítette a szenvedélyemet. Így éltük együtt az életünket...

Világmegváltás 2.0

Nagy forradalom zajlik a gasztronómiában. Eddig azt sem tudtuk, hogy léteznek lebomló étkészletek, ma meg már neves fine-dining éttermek, hotelláncok tervezik beépíteni a mindennapjaikba. A környezettudatos gasztronómia hazai képviselői közül Kriszta és Ádám...

Felszabadulás – Az Enneagram

Tavaly végeztem el az Enneagram képzést a Mercure Consulting szervezésében. Az ott szerzett tudás sokat segített, hogy felszabadultan tekintsek önmagamra és mély megértéssel viseltessek a reakcióim iránt. Magyar Juditot és Bedő Mártit kértem meg, hogy meséljenek.Az...

Gasztro téma

A cikk megjelenését a Wasara, 100%-ban lebomló design catering eszközök forgalmazója a Kitchy Design támogatta. kitchydesign.com/wasara Rétfalvi-Kurucz Alexandra gasztro coach, üzletnyitási tanácsadó, konyhatechnológus tervező Az étel olyan nekem, mint hosszú út után...

Megpróbáltattam és meghajoltam

Tervezett idő: 3 nap, 2 éjszaka Indulás-érkezés: Regéc Tervezett út: 78 kmUgyanolyan útnak indult ez is, mint az elmúlt években. 3 nap a természetben, sátoros alvással, tűzrakással, napi  kb. 8 óra túrával, 25 km körüli teljesítménnyel. Az elmúlt hetek és hónapok...

Szembenézésről és önfelvállalásról

Az első és második rész után most az önmagunk felé tanúsított tiszteletről és őszinteségről elmélkedtünk.  A beszélgetés folytatódik Kövesdi Krisztivel. - Interjú 3. rész.Á: Hogyan kezeled azt, amikor egy évnyi munka után kiszakadsz ebből a valóságból és egy teljesen...

Üzlet mellé szól a kávé

Az előző évben végigkövettem a Business and Café Blogból Zrt-vé alakulását. Kíváncsi voltam, hogy mi visz rá két pályakezdőt, hogy kilépjenek az üzleti élet szavannájára. Milyen értékekre és motivációkra támaszkodhat egy kezdő vállalkozó? Interjú Tóth Patrikkal és...
Share This

Tetszett?

Küldd el annak, aki értékelni fogja!